Központi szellőztető

A központi szellőztető rendszerek alapvetően nem számítanak már újdonságnak. Az viszont igen, hogy egyre több családi ház tervezésekor is felmerül a rendszer kialakítása iránti igény. Ezt az igényt első sorban a környezet tudatosságunk és a hatékony energia felhasználásra való törekvésünk teremtette meg. Ez pedig egy olyan központi szellőztető rendszert eredményezett, mely rengeteg energiát képes megtakarítani. Ugyanis a megfelelő szellőzés biztosításával, a beltéri levegő mozgás szabályozásával fűtési energiát takaríthatunk meg. Ezért nagyon fontos a központi szellőző rendszerek helyes és szakszerű kialakítása.

A központi szellőztető rendszerek kialakítása nem csak új épületekben lehetséges, ezek a rendszerek utólag is megvalósíthatók, beépíthetők.

Ez a központi szellőztető pedig az úgynevezett hő visszanyerős rendszer szíve. Utóbbi az, ami az energia hatékony működést hivatott biztosítani. A rendszer szinte hő veszteség nélkül képes kicserélni a benti levegőt frissre.

Központi szellőztető – egy rendszer, komplett megoldás

Maga az egység a levegőt szállító ventillátorokból és a passzív hőcserélőből áll, ami a komfort növelése és rendszer védelme érdekében több szűrővel is kiegészül.

Az igényeknek megfelelően pedig mennyezeti-, fali- és álló készülékekkel is kivitelezhető a központi szellőztető.

  • Mennyezeti készülékkel ellátott központi szellőztető: ez a legújabb típus. Minimális helyet foglal csak az extra lapos kialakításának köszönhetően. Szervízelni alulról lehet.
  • Fali készülékes központi szellőztető rendszer: a legnépszerűbb típus. Kompakt kialakítású, felső csonkkivezetéssel rendelkezik, szervizelése az előlap levételével történik.
  • Álló kivitelű központi szellőztető: hagyományos kialakítás, oldalsó csonkkivezetéssel, mind a két oldalán egyaránt szervizelhető.

Központi szellőztető – vitathatatlan előnyök

  • hő veszteség nélküli szellőztetés
  • kevesebb energiafelhasználás
  • csökkenő ökológiai lábnyom
  • folyamatosan friss levegő
  • tiszta, pollen és allergén mentes levegő
  • magasabb komfort érzet
  • költség megtérülés

Élvezze Ön is a központi szellőztető előnyeit! Kérje ingyenes ajánlatom és felmérésem. .

Hő visszanyerős központi szellőztető rendszerek:

  • családi házakba
  • társasházakba
  • szolgáltató épületekbe
  • oktatási intézményekbe
  • ipari létesítményekbe

Vállaljuk a komplett központi szellőztető rendszerek tervezését és kivitelezését, utólagos beépítéssel is.